Gesamt Prozess Optimierung a Rose+Kriegernél

A Gesamt Prozess Optimierung (röviden GPO) a Rose+Krieger berkein belül nem jelent mást, mint egy olyan csapat építő tréninget a német kollégákkal együtt, amely nem csak a jó kapcsolat elmélyítésére és egymás megismerésére szolgál, hanem az aktuális problémák, felvetések közös erővel történő megoldására is.

A tréning évente egyszer kerül megrendezésre, egyik évben Magyarországon, a következőben pedig Németországban. Idén a német kollégák invitáltak meg minket.

A témák kidolgozására a szombati nap délelőttje állt rendelkezésünkre, amikor is a csapattagok egy közös Brainstorming keretein belül megoldást kerestek a felmerülő kérdésekre. A legjobb ezekben a megbeszélésekben az, hogy baráti hangulatban telnek, minden felvetést nyitottan fogadnak a kollégák. Természetesen az ötletelés nem áll meg itt – ha közös eredményre jutunk, akkor folyamatosan dolgozunk tovább azon, hogy azt az üzemeinkben ténylegesen meg is valósítsuk.

A témák kidolgozása mellett színes programokkal is készültek számunkra a vendéglátóink. 

A teljes program a vendégeknek mindig meglepetés, azonban a megoldandó témák már előzetesen ismertek, hogy azokra a kollégák megfelelően fel tudjanak készülni. A cél az, hogy egymással együttműködve jussunk javító, újító eredményekre.  

Első körben meglátogattuk a gyárat Mindenben, ahol egy körbevezetés során megismerhettük az anyacég működését, termékpalettáját és gyártási folyamatait.

Az cégismertetés után az Északi tenger felé vettük az irányt, a szállás Varel településen volt foglalva.

A szállás elfoglalása után az első csapatépítő program egy földgát mellett futó kerékpárúton került megrendezésre. A feladat az volt, hogy egy labda dobásával vagy gurításával a kijelölt távot (~ 2km) a 4 csapatnak a lehető legkevesebb dobással/gurítással kellett megtenni.

 A játékot az tette izgalmassá, hogy a kerékpárút mellett egy kis csatorna futott végig, amely remekül vonzotta a csapatok labdáit, így vált a horgászat is (akarva-akaratlanul) a feladat részévé.

1. Pattog a labda, ki tudja hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg és ki hogy találja meg?

A feladatot sikerült minden csapatnak labdavesztés nélkül, éppen a nap lementéig teljesíteni.

 A játék után a német kollégáink egy halvacsorával vendégeltek meg minket, ahol az est lecsengéseként ismerkedő beszélgetés alakult ki.

A szombat délelőtt a témák kidolgozására lett szentelve.

Az idei négy téma, melyekre témánkként 3 – 3 magyar és német kolléga közösen keresték a megoldást, a következők voltak:

  • Team 1: LEAN együttműködés a PMK és RK között:
    • a LEAN alapelvek átismétlése után átvettük, hogy milyen LEAN projektek voltak és vannak a Profitcenterben és az anyaházban
    • megvizsgáltuk a hol tudunk erősíteni és hogyan tudunk tovább az elvek szerint együtt dolgozni
    • meghatároztuk az első közös témát, amelyet az ősz folyamán itt nálunk a Profitcenterben fogunk megvalósítani
  • Team 2: Raktári shuttle bevezetése a gyorsabb anyagpótlás érdekében:
    • a körjáratos anyagmozgatás (alapanyagtól a készáruig) bevezetése a rövid és keskeny utak miatt nem megoldható
    • előre összeszerelt részegységek tárolása a munkaállomásoknál viszont potenciált tartalmazhat magában
  • Team 3: A megrendelésfeldolgozás útjának optimalizálása RK és PMK között:
    • a vevői megkeresés (rendelés vagy ajánlatkérés) túl hosszú utat jár be az anyacég részlegei között, amíg elér a kecskeméti TAB-hoz
    • ezáltal fontos információk is elveszhetnek az út során
    • célunk az információs utak rövidítése, a folyamat optimalizálása illetve egy olyan közös, digitális tér létrehozása, amiben minden részleg meg tudja osztani a fontos adatait és onnan ki is tudja venni másokét
  • Team 4: Új csomagolási irányelvek kidolgozása az EU körforgásos gazdasága számára:
    • az új EU szabályozás miatt meg kellett vizsgálnunk, hogy milyen fajta csomagoló anyagokat használunk a Rose+Krieger-nél világszerte
    • tanulmányoztuk az erre vonatkozó magyar, német és spanyol jogszabályokat
    • közös célnak pedig azt tűztük ki, hogy a legszigorúbb elvárásoknak fogunk megfelelni (a spanyol jogszabályok alapján)
    • a rendeletek értelmében a felhasznált csomagoló anyagoknak újrahasznosított vagy újrahasznosítható anyagoknak kell lenniük

A sikeres ötletelés után újra útra keltünk és Wilhelmshaven kikötőjét céloztuk meg, ahol egy kellemes hajóút keretein belül fogyasztottuk el ebédünket.

A hajóút után a UNESCO-Weltnaturerbe Wattenmeer Besucherzentrum – ot (UNESCO Világörökség részét képező Watt-tengeri Látogatóközpont) volt lehetőségünk megtekinteni, ahol egy tárlatvezetés során megismerhettük a „Watt-tengeri” élővilágot.

Ezután a csapatoknak a hallottakról és látottakról egy teszt kitöltésével kellett tanúbizonyságot adni. A látógatóközpont után a csapatoknak egy fakirakó nyújtotta a következő kihívást, amelynél a gyorsaság mellett a csapatmunka játszotta a legnagyobb szerepet. A nap lezárása ismét egy közös vacsora volt.

Vasárnap a program a témakidolgozások eredményének prezentálásával indult. Minden csapatból egy kolléga prezentálja az elért eredményeket, megoldásokat.

2. Prezentáló kollégák

Ahogy azt korábban említettük, a témakidolgozások a GPO alkalmával nem kerülnek lezárásra, azokat a csapatok „haza” viszik és az adott problémának megfelelően a megoldásokat tovább fejlesztik vagy bevezetik a folyamatokba.

3. A lelkes hallgatóság

A prezentációk után elhagytuk a Varel-i szállásunkat és Bremerhaven-be utaztunk. Az ATLANTIC Hotel SAIL City 147 méteres magasságával az egyik legmagasabb épület az Északi – tenger partvidékén. A hotel tetején egy nyilvánosan látogatható kilátó van kialakítva, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az Északi – tenger mellett a városra is.

4 Kilátás az ATLANTIC Hotel tetejéről

 Ez volt a 2023-as GPO utolsó állomása, amely méltó lezárása volt a csapatépítő tréningnek.

A programok célja a csapatépítésen túl egy kis egészséges versengés kialakítása is volt a csapatok között, amely tovább mélyíti a kapcsolatot és barátságot a magyar és német kollégák közt.

Vasárnap este kissé megfáradva, ám élményekben gazdagon Hamburgból repültünk haza.

További bejegyzések

PMK Október rövidhírek

Ismerjétek meg az október hónap legújabb eseményeit fejleményeit! Olvassák el friss híreinket, hogy mindig naprakészek legyenek vállalatunk történéseivel kapcsolatban.

Tovább

Phoenix Mecano Kecskemét Kft.

 

Központ

Phoenix Mecano Kecskemét Kft.
H-6000 Kecskemét, Szent István körút 24.
Tel.: +36-76/515-500 • Fax: +36-76/414-560
E-mail: ertekesites@phoenix-mecano.hu

 

Kereskedelmi iroda, bemutatóterem

H-1103 Budapest, Gyömrői út 86.
Tel.: +36-1/260-7730 • Fax: +36-1/261-3464
E-mail: csaba.cseh@phoenix-mecano.hu

m